Szobrok védtelenül
Az ember azt gondolná a városban tett látogatása közben, hogy Ráckeve szerencsés város, mert valamiért az átlagosnál sokkal inkább tisztelték meg őt a művészetek jeles vagy még jelesebb képviselői egy-egy alkotásuk „itt felejtésével”, mint a többi településeket. Lehet, hogy ők már látták azt a jövőt, amit a mostani városvezetők még csak kapizsgálnak, a régiek meg régen se gondoltak rá. Mármint arra, hogy az ipari fejletlenség oly mértékben fog gyökeret verni, hogy a város megélhetéséhez vezető egyetlen út az idegenek (pl. turisták) idecsalogatása lehet. Ehhez a csalogatáshoz pedig békés környezetet, sok parkot, azokba szobrokat vagy más kulturális értéket kell elhelyezni. Aztán a természet is hozzájárult a maga formáló erejével a Dunán maga alakította szigetek létrehozásával. Gondoljunk csak a Tüskevár forgatásának egyik színhelyére, az Angyali-sziget északi csücskében lévő Lagúnára.
A szárazföldön szakértő kezek alkotta neves és míves épületekre, melyek ott sorakoznak évszázadok értékeinek megbecsülésére. Már ha megbecsülik. Azok elsősorban, akiknek a megbecsülés hivatali kötelesség. Talán ennél a pontnál fordul a feje tetejére Ráckevén a világ, mert a jelek szerint a hivatali kötelességnek nem nagyon lehetett a nyomát fellelni, míg a kényszerét esetenként. Kényszerből valamennyire igazított a város vezetése a Képtár külsején vagy a Művelődési ház egy tetőrészén, de a helyi gyakorlatnak megfelelően egyik helyen sem sikeredett teljesen befejezni a munkát. A fagyos téli időszak és a vastag hótakaró ugyancsak előre vetíti a szomorú jövőt. Ha marad a szobrok elhanyagolása, akkor bátran kimondhatjuk, hogy a felelőtlen városvezetés a közvetlen okozója a kulturális értékek pusztulásának.
Ezzel együtt csökken a vonzerő is a turisták körében, pontosabban úgy mennek haza, és otthon azt mesélik el ismerőseinek, hogy nem érdemes Ráckevére menni még egy napra sem, mert a házak, utcák mellett még a közterek szobrait sem ápolják, lassan az enyészeté lesz, mint a Művelődési ház előtti parkban található Kislány szobor.
Az „üszkösödő” lábára eleddig egyik polgármester sem találta meg a gyógyírt, és oly szegényes érzelmi és értelmi eszközökkel vannak láthatóan felruházva, hogy nem is csoda, ha a város turisztikai adóbevétele a zéró irányába konvergál. Nagy kérdés, ha a saját lábuk kezdene üszkösödni, akkor is hasonló érzéketlenséggel reagálnának-e a problémára? A kislány is tisztában lehet a helyzetével, esetleg megsokallta már a vele kapcsolatos agonizálást, és mert nagyot gondolva a havazást kihasználni.
A kezében lévő hóból gyúrhatna talán egy figyelmeztető golóbist, és azzal dobni kupán azt az aktuális polgármestert, aki meri megengedni magának a város lakosságával szemben is, hogy vele és üszkösödő lábával nem foglalkozik sem ő, sem más.
Ahogy nem foglalkozik Ács Károly szobrával sem, pedig megérdemelné, hisz minden ma élőért is áldozta a szabadságát, és lett 6 évre bebörtönözve a 600 főnyi nemzetőrség megszervezéséért. Az olvadó hó leve a megrepedt talapzatba folyik, ami aztán a fagynak köszönhetően rövid úton leheli ki lelkét.
Ez vár rá, ha továbbra sem tesz ellene valamit a város vezetése.
A közelben található Szász Gyula alkotta Árpád szobor egyelőre jól bírja a havazást. Talán azért, mert a vér kötelez. A Kárpát-medencéig tartó hosszú vándorlás alatt a szélsőséges időjárással is meg kellett birkózzanak eleink. Az utódoknak is illik bizonyítandó olyan alkotással előállni, amelyik nemcsak formát, hanem lelket is ad a műnek. Kérdés, hogy mi marad tovább fenn, a forma vagy a lélek, ha ez az alkotás is védelem nélkül lesz kénytelen elviselni a következő évek egyre szélsőségesebb időjárását, és a városvezetői hanyagságot.
Ahogy a hanyagság és az arcátlan profithajhászás áldozata lett a Savoyaí kastély lábazatának jelentős része is. Természetesen a turisták és a várost reálisan, elfogultságtól mentesen látó lakosok megrökönyödésére. Éppen figyelmeztető jövőkép is lehetne, hogy lássátok emberek, ide vezet „az én mindent megteszek a városomért…” mellébeszélés, az össze-vissza hazudozás, a hanyagság. Legyen intő jel minden itt lakó számára, az eddigi városvezetőknek (is) köszönhetően ide már megérkezett Ráckeve jövője.