Való világ Újtelepen
Amikor Újtelepet megcélozva a városba ér egy idegen, hát biztosan megáll benne az ütő, már csak azért is,mert először a kosz és mocsok egyvelegével, majd a városvezetés színvonalát reprezentáló egyéb állapotokkal találja szembe magát. A foghíjas beépítettség az égig érő gazzal, a szikkasztó árkok az üres palackokkal harmonizálva hirdetik mindenki számára a nagy büszkeséget: nekünk saját fiunk a mi polgármesterünk, aki tesz is a városért! Tesz, láthatóan jó nagyot…..rá.
Ennyire elhanyagolt és szeméttel, gazzal megtűzdelt városi főbejárat nincs is több az országban, ez biztosan állítható. A szebb napokat megélt buszmegálló előtt elhaladva már csak egy megerősítést kap a wellnessbe igyekvő idegen, igen, jó helyen jár. Ráckevére, a Kultúra Magyar Városába érkezett.
A buszmegálló és környezete fennen hirdeti a tökéletlen városvezetés, és a tökéletlen emberi gondolkodás eredményét, a pusztulást, ami a hanyagsággal, nemtörődömséggel együtt vált a város jelképévé.
Nem is csoda, ha 50 méterrel arrébb egy szintén életveszélyessé görnyedt RÁCKEVEI INFORMÁCIÓ valamilyen városgyalázó torzóként csatlakozik a megelőző borzalomhoz. Itt már mondani, hirdetni, informálni sincs mit a városról, vagy ami van, azt elhallgatják vagy letagadják. De mit is lehetne érdemben közölni, a való világ látható, és egyébként is hirdeti az magát, látszik is a városban amerre ember jár. Pedig lehetne normálisan is, ahogy a legsanyarúbb pénzügyekben szenvedő települések is teszik, valahogy odafigyelnek, hogy annyira mosdatlanul ne fogadják a látogatókat a városvezetők, mint Ráckevén. Legalább a város főbejárata legyen puccos, az idegen mindig az első pillantásra ítél. Na és aztán, ha mégsem olyan, nem kell odanézni! Minek itt szenvedni? Így volt ez Ráckevén Arany János korában is, dávoria férges almával.