Gyermekorvosi lelakva, lerombolva
A városi költségvetés évtizedes problémája a mindenkori pénzhiány. Ma is így van, sőt! Súlyosbodni látszik a beteg állapota, már a prevencióra sincs pénz, legfeljebb hitelből lenne esély. A hitel sorsát pedig nem a képviselő-testület döntése határozza meg, hanem az állami irányítás bürokratikus rendszere. Vagyis majd az állam adja az áldását a polgármester jóváhagyásával kezdeményezett hitelfelvételre, amiből juthat út –és járdafelújításra, esetleg néhány épület kipofozása is szóba jöhetne A városvezetés döntése értelmében a munkák zömét egy együttműködési megállapodásnak köszönhetően a RÁVÜSZ Kft végezné el univerzálisra szabott szakembereinek segítségével. Ha viszont nem lesz állami áldás a hitelre, akkor legfeljebb az eladásra felkínált városi vagyonelemek értékesítéséből befolyt összeg lehet a felújítások financiális háttere. A hitel vagy az értékesítés nagyon vékony jégnek látszik, főleg a bizonytalansága miatt. Vagy rábólint a kormány vagy nem, jön a vevő a felkínált épületért vagy nem. És zömében ezen a vagy-vagy alapon áll a városi Kft költségvetése is. Ezzel nagy kockázatot vállal Levendovszky Tihamér ügyvezető, hisz a Kft-je csak egyetlen tőgyről kapja az anyatejet. Ha pedig abból az egyből sem csurran-csöppen valami, akkor legfeljebb társadalmi munkában kapirgálhatnak a városban található mintegy 350 m2 körüli kátyúk környékén. És az álom kategóriája maradhat a közvagyonban található ingatlanok felújítása, állagmegóvása is. Szóval így függnek össze a városvezetés szakmai ügyei a város napi üzemeltetésével, az élhető kisvárost jelenleg csak vágyó lakossági igényekkel. Míg a vágy természetes folyamat, addig a valóság teljes mértékben természetellenes állapot Ráckevén. Ebből a helyzetből kikecmeregni szinte lehetetlen feladat, mert a hanyagság, a tervszerűtlenség évtizedes hagyománya minden jel szerint napi gyakorlat maradt a városházán.
Erre lehet példa a volt gyermekorvosi épületének elhanyagolt állapota, amely keresztmetszetét adja a mindenkori városvezetők életviteli, politikai, szellemi színvonalának. Aki mostanság az épület körül jár elképesztő pusztulással találkozik. Első gondolata talán az, hogy oda gyerekek, felnőttek jártak vizsgálatra, kezelésre, a legjobb ellátást remélve, miközben folyamatos, évek óta pusztuló épülettel szembesültek.
A legfőbb gond, hogy az elhanyagolt épület terjeszti a kórt, így is lehet élni, a koszban, a vagyon elherdálásában, igénytelenül. Amilyen az utóbbi 6 év városvezetése, amilyen mosdatlanul vezetik a várost. A kiköltözés óta az épület környezete is egyre nyomasztóbb.
Márpedig nincs pénz az állagmegóvásra, karbantartásra. Láthatóan nem is volt, vagy nem is akartak áldozni rá. Mert minek! Szeretnék eladni az épületet, abból tömködni be valamelyik másik lyukat az egyre inkább szitává váló költségvetési zsákon. Eredetileg legalább 50 millió Ft-ot remélt az eladásból az előző testület, mára viszont annyira leromlott az épület állapota, hogy a felét sem éri.
Az arra járó turista vagy objektív szemléletű lakos pedig elgondolkodhat, hogy vajon miféle városvezetés az, amelyik a közvagyon lepusztulásában, elhanyagolásában mutatja meg a tehetségét, miközben közigazgatási privilégiumokat követel és kap meg, azzal büszkélkedve igyekszik eltakarni szakmai tudatlanságát, a város vagyonának elherdálását, az eddigi hanyag munkáját. És az is nagy kérdés a látogató előtt, hogy vajon miféle emberek lakják ezt a várost, akiknek úgy is jó, ha a megválasztott képviselőik, a polgármesterüka koszban, mocsokban pusztulásban tartja a város vagyonát jelentő ingatlanjait? Egyáltalán a szellemi nyomor szintjére szállítják le a köz kultúráját?